A történelem árnyékai (Nemzetközi rövidfilm-válogatás)

Ebben a blokkban négy, az 1960-as, 1970-es években készült rövidfilmet teszünk közzé. Az alkotások különböző KineDok-tagországok filmarchívumaiból származnak; megnézésünkkel ezeknek az országoknak a közelmúltjába pillanthatunk bele.

E műveket nemcsak az kapcsolja össze, hogy a régió közösen megélt múltjával foglalkoznak, hanem az is, hogy mindegyikük jó alkalmat kínál az örökség – az előző generációk által hátrahagyott anyagi vagy szellemi hagyaték – kérdésköréről szóló beszélgetésekre.

Az első film (Egy elajándékozott város) olyan témákat vet fel, amelyek a program egészén végighúzódnak: Mi, akik a jelenben élünk, milyen közvetítőkön keresztül értesülünk a múlt történéseiről? Hogyan válhat egy film bűnrészessé abban, hogy eltorzítsa a történelmi igazságot? Mennyire tekinthetők hitelesnek a (film)archívumokban őrzött anyagok? A cseh alkotásból elénk táruló izgalmas folyamat során egy, a náci korszakban dokumentaristának beállított anyagról derül ki egykorú rajzok és archív dokumentumok révén, hogy hamisítvány és hazugság az egész.

A második film (Kastélyok lakói) az épített örökségnek – a történelem fizikai és megfogható emléknyomainak – témájára összpontosít. Ehhez a szocialista Magyarország által új funkciókkal felruházott egykori birodalmi kastélyok lakóinak életét követi nyomon. Egyszersmind arra is rávilágít, mennyire hamar elhalványul a múlt emlékezete azt követően, hogy szemtanúi eltávoznak közülünk.

A harmadik film (Hallassék a hangunk) viszont már a múlt nem kézzel fogható örökségére összpontosít: egy olyan, ma már nem létező kalózrádió működését mutatja be, amelyik az egykori Jugoszláviában alapvető szerepet játszott abban, hogy a lakosságot mobilizálni lehessen.

Az utolsó film (Hrib naplói) megint csak a kézzel fogható örökség kérdéskörét boncolgatja: témája egy különleges múzeum, amelynek gyűjteményét egy autodidakta parasztember állította össze szülőföldje, Bukovina népszokásairól. Ma már tudjuk, hogy a kollekció nem élte túl a gondozóját, aki nem sokkal Ceaușescu rendszerének bukása után távozott az élők sorából. Az 1990-ben kezdődő új, kapitalista berendezkedés kényszerei és prioritásai miatt ugyanis hamar tönkrement, csakúgy mint a megelőző rendszer által hátrahagyott üzemek, gyárak és filmstúdiók.

Azok a valóságok, amelyeknek lenyomatát a programunkban bemutatott filmek adják, ma már globális kulturális emlékezetünk integráns részei. Éppannyira igaz ez a holokauszt által okozott mély traumára, mint a keleti blokk vagy akár a vasfüggöny gyakran sablonos bemutatására (hiszen a valóságban a szocialista országok világa jóval sokszínűbb volt, mint amennyire a külső szemlélőnek tűnhet, a határ átjárhatósága pedig országról országra változott). Bár közös múltunk visszhangjait olykor még ma is ki lehet hallani, az idő előrehaladtával a kapcsolódási pontok száma egyre gyérül.

Az idei program összeállításának hátterét a globális nagyhatalmi dinamikák meglepetésszerű átalakulása és az autoriter berendezkedések különböző formái iránt megnyilvánuló egyre erősödő nosztalgia adja. E berendezkedések modern formáit a technológiai eszközök, a mind jobban előre törő populizmus, valamint a platformkapitalizmus új korszaka által felerősített megtévesztő információk révén hangolták újra. Szeretnénk, ha zavaros jelenünkben ezek a filmek egyfajta biztos fogódzóul szolgálnának, és mementóként állnának előttünk, hogy akár egyéni, akár közösségi szinten mennyire jól ellen tudunk állni, és mennyire rugalmasak tudunk lenni – egyúttal pedig táplálnák bennünk a közös európai történelemhez való tartozásunk tudatát is.

A program kurátora Adina Brădeanu.