Fotofóbia

A tizenkét éves Nyikita és családja az orosz támadás miatt Harkiv egyik metrómegállójába szorul. A hely ugyan védelmet nyújt a háború pusztítása ellen, de az itt rekedtek világtól elszigetelt napjai teljes egyformaságban telnek: a szürreális tájjá szürkült, nappalok és az éjszakák nélküli környezet inkább hasonlít valamiféle abszurd fantáziára vagy álomra, mint a valóságra. Nyikita itt találkozik a hozzá hasonló korú Vikával, akinek sikerül kirángatnia a fiút a letargiájából. Ezután együtt kalandozzák be e világon túli világot, ám míg Vikának megengedik, hogy olykor-olykor a felszínre merészkedhessen, Nyikita nem mehet tovább a lépcsőknél – pedig azokon még a napfény is ritka vendég. E lírai filmnek ebben a magából kifordult, képtelen helyzetben is sikerül megmutatnia, hogy bár a felszínen az apokalipszis tombol, az emberek közötti szoros kapcsolatok mindent túlélnek.